udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 30 találat lapozás: 1-30

Névmutató: Szabó Sándor

1991. június 26.

Oroszhegy lakói nyíltlevelükben kérték Iliescu elnököt, részesítse kegyelemben az elítélt négy oroszhegyi lakost, Nagy Istvánt, Ambrus Pált, Vass Kiss Elődöt és Nagy Imrét, akiknek büntetését a Legfelsőbb Törvényszék 1990. nov. 28-án hozott ítéletével súlyosbította: Nagy István és Ambrus Pál esetében 13-ról 15 évre, Vass Kiss Előd és Nagy Imre esetében pedig 13-ról 18 évre emelte. Liviu Cheuchisan rendőrparancsnok meglincselése azért következett be, mert a parancsnok a törvénytelenségek sorozatát követte el. Az ország más területein is történtek 1989 decemberében rendőrgyilkosságok, de tetteseiket nem ítélték el. Az Udvarhely széki RMDSZ választmánya kéri valamennyi tagszervezetet, hogy ezt a beadványt aláírásukkal támogassák. - Zetelaka lakói jún. 6-i levelükben Iliescu elnökhöz fordultak, azt kérve, hogy részesítse kegyelemben az 1991. márc. 29-én 20 évre elítélt Ilyés Istvánt, a 19 évre elítélt Boldizsár Ferencet és Karsai Lászlót, továbbá az 5-5 évre ítélt Bíró Mártont, Boros Lajost, Gergely Balázst, Gergely Lászlót, Jakócs Sándort, Péter Józsefet és Szabó Sándort. Zetelakán 1989. dec. 22-én a tömeg követelte Gabi Danaila és Sorin Debrean milicisták eltávolítását, akik törvénytelenségeket követtek el. Gabi Danaila öngyilkos lett, de ezt a bíróság nem vette figyelembe, haláláért ítélték el a felsorolt zetelakiakat. /Ion Iliescu úrnak, Románia elnökének és valamennyi emberjogi szervezet vezetőségének. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ Az Emberséget!- Alapítvány /Székelyudvarhely/ aláírási akciót indított el: Támogassuk az oroszhegyi rendőrgyilkosság vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélt Nagy István nélkülöző családját! Nagy István bűne az, hogy 1989. dec. 22-én a község zsarnokát, Liviu Cheuchisan rendőrparancsnokot oldalba lökte. Cheuchisan meglincselésére máshol és jóval később került sor. Támogassuk a marosvásárhelyi magyarellenes 1990. márciusi pogrom áldozatinak nélkülöző hátramaradottait. Eddig közel 20 ezer aláírás gyűlt össze, a kegyelmi kérvény támogatására. /Emberséget!- Alapítvány Székelyudvarhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

1992. január 14.

Román Győző bukaresti újságíró összefoglalta a zetelaki eseményeket. 1989. dec. 22-én Zetelakán az emberek a rendőrőrsre vonultak. A később elítélt Ilyés István a rendőrparancsnokot elmenekítette, hogy ne essen bántódása. Jakocs Sándor felment az emeletre, mert otthagyta kucsmáját. Lövés dördült el, Jakocs elmondta, hogy Danila Gabi milicista rálőtt. Több fiatal elindult a milicista lakása felé. Két lövés dördült el. Néhány perc múlva kihúzták a szobából a halott milicistát. Danila Gabi milicista halálát saját fegyvere okozta. Marosvásárhelyen dr. Kelemen végezte a holttest boncolását, megállapította, hogy a milicista öngyilkos lett. Több hónap elteltével bukaresti orvosszakértők azt állították, hogy nem öngyilkosság történt. A perben a védelem kérte, hogy vizsgálják meg az áldozat ruháját, de a bíróság ezt nem végeztette el. Ráadásul törvény született, hogy közkegyelemben részesítik az akkori cselekményeket. Mindennek ellenére, mivel a vádlottak abban az időpontban jelen, illetve az épületben voltak, súlyos ítéletek születtek. Emberölésért és a köztulajdon elleni bűntettért /ennek számított a kommunista párt zászlajának elégetése/ Ilyés István 20, Boldizsár Ferenc 19, Karsai László 19, Jakocs Sándor, Gergely László, Bíró Márton, Boros Lajos, Péter József, Szabó Sándor és Gergely Balázs 5-5 évet kapott. Annak ellenére, hogy senki sem tudja pontosan, mi történt. /Román Győző: Csaknem száz év börtön. Mi történt 1989. december 22-én a székelyföldi Zetelakán? = Új Magyarország, jan. 14./

1993. november 6.

Folytatódott Csíkszeredán a Venczel Józsefre való emlékezés, nov. 6-án Székely András Bertalan, Venczel József életútjának kutatója beszélt a tudósról és az erdélyi falukutatásról, Gáll Ernő professzor az önismeret venczeli modelljéről, majd Nagy Benedek, Vetési László lelkész és Szabó Sándor, Heves város helytörténésze tartott előadást. Ezután dr. Csedő Csaba polgármester ünnepélyesen leleplezte a Csíkszereda főterének sarkán felállított Venczel József plakettet és emléktáblát, Vetró András alkotását. /Venczel József emlékünnepség. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 9., Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

1995. november 2.

A Bethlen Gábor Alapítvány nov. 2-án tizedik alkalommal ítélte oda jeles közép-európai személyiségeknek a Bethlen Gábor-díjat, melyet ezúttal Kiss Ferenc budapesti irodalomtörténésznek, Lászlóffy Aladár kolozsvári költőnek és a Dél-Tirolban, Bozenben élő dr. Christoph Pan professzornak, a FUEV elnökének adományoztak. A Bethlen Gábor Alapítvány gondolatát Illyés Gyula vetette fel 1979-ben, amikor Magyarországban jogi személyként még egyetlen alapítvány sem létezett, emlékezett a kezdetre Márton János, az alapítvány kuratóriumának elnöke. 1979-ben Illyés kezdeményezésére hatvanöt író, tudós, művész, orvos, mezőgazdász határozta el az alapítvány létrehozását, amelyhez hamarosan huszonegy közéleti személyiség csatlakozott. A jóváhagyásra azonban évekig kellett várni, az engedély csak 1985-ben született meg, ekkor megalakult a kuratórium, tagjai voltak: Juhász Gyula történész, Király Tibor jogász, Kiss Ferenc irodalomtörténész, Szabó Sándor orvos, Vekerdi József tudománytörténész, az elnöki tisztet Márton János töltötte be. Később bővült a kuratórium többek között Für Lajossal, Kodolányi Gyulával, az alapítvány titkára Nagy Gáspár. Az induláskor az alapító összeget Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Kodály Zoltánné és Németh Lászlóné ajánlotta fel. Az alapító levél szerint azokat az vállalkozásokat akarták támogatni, "melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegíthetik." Az eddig díjazott harmincnégy személyből mindössze hat magyar állampolgár. A külföldi díjazottak kétharmada határokon kívül élő magyar kisebbségi. Az első díjat 1986-ban Domokos Pál Péter kapta, aki a moldvai csángók kutatásában alkotott maradandót, Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár összeállítója posztumusz díjazott. Díjazott volt még többek között Sütő András marosvásárhelyi, Dobos László, Turczel Lajos, Koncsol László pozsonyi, Borbándi Gyula németországi író, Szőcs Géza kolozsvári és Sulyok Vince oslói költő. A határon túli magyar politikusok közül megkapta a díjat az erdélyi Király Károly, a felvidéki Duray Miklós és Janics Kálmán, a könyvkiadók közül Püski Sándor, illetve a németországi Molnár János. A nem magyar díjazottak között van Marius Tabacu kolozsvári román műfordító. - Az alapítvány más díjakat is kiad, így a Márton Áron-díjat, melyet eddig 23 személy, illetve 24 szervezet vehetett át. 1990 óta létezik a Tamási Áron-díj, ezt eddig többek között Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, a vajdasági hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Egyesület, Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át. A dr. Menzel Katalin orvosi ösztöndíjat eddig közel száz, határokon túlról érkezett magyar orvostanhallgató kapta, akik továbbképzésre érkeznek. /Magyar Nemzet, nov. 3./

1995. november 22.

Frunda György RMDSZ-szenátor nov. 22-én fölkereste Traian Chebeleu elnöki szóvivőt, kérve, hogy az államfő részesítse kegyelembe az 1990 márciusi események miatt tíz évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált, továbbá az 1989. dec. 22-i eseménynek miatt elítélt és emigrációba kényszerült hét zetelaki fiatalembert /Bíró Márton, Boros Lajos, Gergely Balázs, Gergely László, Jakócs Sándor, Péter József, Szabó Sándor/. Frunda György ígéretet kapott, hogy a jövő héten fogadja őt Iliescu elnök. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 22., 667. sz./

2001. február 23.

A marosvásárhelyi Ezüstfenyő egy hónapos kanadai turné előtt áll. Az együttest Szabó Sándor hívta meg - egykor maga is Kolozsvárról származott oda -, aki nem csak szervezőjük, vendéglátójuk is. Neki köszönhetően hét különböző helység magyarsága előtt lép színpadra a Széllyes Sándor köré csoportosult együttes, hiszen ő maga szinte állandó vendége a kanadai magyarságnak. A kisegyüttes többi tagjai: Szélyes Ferenc színművész, Kovács Panna és Barabás Levente táncospár, valamint Kilyén Ilka színművész. A Kárpát- medence különböző magyar lakta településeiről származó varrottasok, szőttesek borítják majd a színfalakat, érzékeltetve, hogy a Kárpát-medencei magyarság üzenetét hozták egy másik kontinensre. /Kanadába készül az Ezüstfenyő. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./

2001. szeptember 25.

Az idei Varadinum Expo, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg, már az előkészületi időszakban sikeresnek mondható, közölte a kiállítást rendező cég technikai igazgatója, Szabó Sándor. A szeptember 29-én kezdődő rendezvényre 92 cég foglaltatott standot, közülük 28 Nyugat-Európából, 24 pedig Magyarországról érkezik termékeivel, ahol az expó résztvevői kicserélhetik tapasztalataikat. /(králik): Varadinum Expo. Nemzetközi vásár a Sportcsarnokban. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 25./

2005. június 3.

Elhunyt Csoma György /Nagybánya, 1951. máj. 8. – Nagybánya, 2005. máj. 31./ újságíró, könyvkiadó. 1976-tól a helyi Bányavidéki Fáklya szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese, majd a lap örökébe lépő Bányavidéki Új Szó munkatársa volt. Segítette a táncház-mozgalmat, továbbá a helyi Népi Egyetem keretében működő magyar nyelvű Enciklopédia találkozóit. Csoma György kiválóan tudott szervezni. 1889 után az ő ötlete volt az Erdélyi Féniks művelődési lapmelléklet, majd folyóirat létrehozása. Ő maga gyűjtötte, írta szinte mind a 16 oldalt. A folyóiratnak országos sikere volt, külföldön is szívesen vásárolták, a 20 ezres példányszámot is elérte. 1991-92-ben a Bányavidéki Új Szó főszerkesztői tisztet is betöltötte. 1992-ben távozott a hetilaptól. Önálló kiadói tevékenységhez látott. Elhatározza, hogy a város románságával is megismerteti Nagybánya történetét. Megalapította a Helvetica Könyvkiadót. Három év alatt (1999-2002) kiadta a „Baia Mare – 670” három kötetét, amelynek első köteténél Schönherr Gyula Nagybányára vonatkozó történelmi munkáira támaszkodott. 2002-ben három nyelven – románul, magyarul, németül – kiadta Morvay Győző „Dr. Schönherr Gyula” című tanulmányát, 2004-ben pedig a helyi múzeum megalapításának 100. évfordulója alkalmával saját erőből nemzetközi szimpóziumot szervezett a neves alapító emlékezetére, s újabb kötettel jelentkezett „Régi dicsőségünk” címmel. Közben saját sorozatkiadványokkal – Hevetica, Erdélyi Féniks – kísérletezett, román és magyar szerzők munkáit adta ki. Állandóan anyagi nehézségekkel küzdött. A túlzsúfolt életprogramot szervezete nem bírta tovább, idő előtt összeroppant. Csoma György eltávozott, ezzel túlvilági nagybányai újságírás, és művelődési élet – Sepa József, Dési Géza, Szteklács László, Szabó Sándor, Freund Henrik, Fried Endre, Szabó Ferenc, Gencz György, Rácz Albert, Fazekas György, Markovits Hortezia társasága – bővült. /Klacsmányi Sándor: Búcsú Csoma Györgytől. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 3./

2008. január 22.

Az országos mutatókhoz képest a Székelyudvarhelyen végzett abortuszok száma évről évre csökken. Azonban ha korcsoportokra bontják az adatokat, a húszas-harmincas, illetve a tizenéves nők esetében még mindig növekedést tapasztalható. Romániában 1989 decemberének végéig tiltott volt a művi vetélés, 1966-ban vezették be az abortusztilalmat. A felvilágosítás hiánya az egyik legnagyobb baj, mondta dr. Pap Enikő, a családtervező kabinet vezetője. Dr. Szabó Sándor nőgyógyász főorvos szerint Magyarországon 100 szülésre 60–70 abortusz esik, míg a Benelux államokban vagy Svédországban 25–30. Romániában öt évvel ezelőtt 100 szülésre 300 művi vetélés esett, azóta egyre jobban csökken, 100-ra 100 jut. A statisztika nagyjából három évvel ezelőtt fordult át. A székelyudvarhelyi kórház statisztikái szerint 2006-ban 1530 gyerek született, tavaly pedig 1491 – ezen egy tágabb kört kell érteni, nem csak Udvarhelyszéket, a reális udvarhelyi szám 800 és 900 között van. A spontán abortuszok száma évek óta nagyjából ugyanaz (2006: 255, 2007: 266), a kórházban és a magánrendelőkben elvégzett terhességmegszakítások száma 2006-ban 959, míg tavaly 871 volt. A városi kórházban több éve működik már a családtervező kabinet, elsősorban fiatal házasoknak, házasulandóknak adnak tanácsot. Ilyen jellegű tanácsadással a Mamo Egyesületnél is szolgálnak, ahol nem csak a kismamákkal foglalkoznak. /Katona Zoltán: Kevesebb abortusz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 22./

2008. június 7.

Széles körű összefogás alakult ki kaliforniai magyarok között a Los Angeles-i főkonzulátus kezdeményezésére azzal kapcsolatban, hogy veszélybe került a magyar nyelv és kultúra oktatása a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen (UCLA). Több mint négy évtized után megszűnhet a magyar nyelvű oktatás az UCLA-n költségvetési gondok miatt – tájékoztatta Bokor Balázs főkonzul március végén az MTI-t. Azóta külön akciócsoport létesült, amely ismert személyiségek aláírásával felhívást tett közzé arról, hogy „komoly összefogásra van szükség, hiszen jelentős nagyságrendű összeget kell mozgósítani közadakozásból”. A nyugati parton csak az UCLA-n tanítanak magyar nyelvet és kultúrát, 1963 óta. A magyar oktatás nemcsak egyetemi körökben ért el sikereket, hanem fontos szerepet töltött be a kaliforniai magyarok intellektuális életében is. A felhívás szerint kiemelt jelentőségű eredmény lenne, ha a 2009-es magyar kulturális évaddal egyidőben állandó, teljes állású magyar szék kezdhetné meg működését az egyetemen. A magyar lektor teljes körű működését évi 76 ezer dollárból lehet fedezni. A felhívás aláírói között szerepel Szörényi Éva Kossuth-díjas színművésznő, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, továbbá Benedek Kálmán biokémikus, Farkas Tibor űrkutató mérnök, Harsányi Lajos, a Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének kaliforniai elnöke, Hules Endre filmrendező és Szabó Sándor református püspök. Mások mellett több egyetemi tanár, újságíró és egyházi személyiség is aláírta a felhívást. /Összefogtak a kaliforniai magyarok a magyartanítás megmentéséért az UCLA-n. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./

2009. március 25.

A Somogy megyei Csurgón idén jubileumi konferenciát tartottak, tizenötödik alkalommal hívták versenyre a Kárpát-medence református iskoláinak tanulóit. A Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciáját eredetileg Kunszentmiklóson álmodta meg Szabó Sándor biológus igazgató, majd, amikor elvállalta a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium vezetését, a verseny is helyszínt váltott. A rendezvényre az évek során erdélyi diákok is beneveztek, és becsületesen helytálltak. A nagyenyedi Fenichel Sámuel Önképzőkör diákjainak ez jelentette az ugródeszkát más konferenciák felé, az itt elért eredmények garantálták a későbbi sikereket. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium öt diákja indult útnak március 19-én Csurgóra. Tizenegy iskola diákjai három szekcióban mutatták be kiselőadásaikat. A nagyenyedi diákok a házigazdákkal holtversenyben elsők lettek. /Dvorácsek Ágoston: A tudomány és a hit harmóniája. Református diákkonferencia Csurgón. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

2009. május 23.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kivételével az összes részegyház elfogadta a Magyar Református Egyház alkotmányát május 22-én Debrecenben, az alkotmányozó zsinat ünnepi ülésén. Erre az alkalomra az előzetes becslések és bejelentkezések alapján mintegy 20 ezer református hívőt vártak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról. Az ilyen módon újraegységesült Magyar Református Egyház mintegy 3 millió lelket számlál, és ezzel előkelő helyet foglal el az európai református egyházak nagy családjában. A Nagytemplomban az alkotmányozó zsinat munkálatait irányították az egyházi vezetők, a templom előtti és mögötti téren sátrak sorakoztak portékáikat, különböző szórakozási lehetőségeket kínálva a látogatóknak. Egy-egy marék otthonról hozott földet öntöttek a zsinat tagjai, majd a küldöttségek a debreceni Nagytemplom előtti téren elhelyezett medencébe. Ezt követte az alkotmányozó zsinat ülése a Nagytemplomban, ahol a házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület nevében Bölcskei Gusztáv püspök tartott bevezető áhítatot, majd Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere köszöntötte a vendégeket. A mostani esemény emlékére a város díszzászlót készített s adományozott a résztvevő részegyházaknak. Ünnepi üzenetét juttatta el Sólyom László köztársasági elnök is, aki szerint a magyarigazolvány bevezetése óta nem történt hasonlóan pozitív lépés, amely az összes magyar nemzetrészt érintené a Kárpát-medencében. Az alkotmányozó zsinat munkálatait Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka moderálta, az alkotmány szövegét és tartalmát pedig Bibza István, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese ismertette. A 32 cikkelyből és 12 fejezetből álló dokumentum szabályozza az egységes Magyar Református Egyház működését, kijelölve az utat, amelyben a jövőben haladni fog. Az iratot előzetesen ratifikálta a romániai, a szerbiai, a kárpátaljai, a szlovéniai és a magyarországi református egyház, a szlovákiai azonban specifikus, kétnyelvű helyzetére hivatkozva nem fogadta el, így ők nem írták alá a dokumentumot. Ezzel szemben azonban kifejezte csatlakozási szándékát, és az elfogadás után kézjegyével látta el a dokumentumot az Amerikai Református Egyház képviseletében Szabó Sándor püspök és dr. Kocsis Attila esperes. Az aláírás ünnepélyes pillanatai után a zsinat elfogadta azt az üzenetet, amelyet a jeles alkalom tiszteletére fogalmaztak meg. Az üzenet kimondja, hogy közel 20 évnyi fáradozás után a magyar reformátusság ebben a formában juttatja kifejezésre évszázados közösségét, bár lelki és szellemi egységét a reformáció évszázadától kezdve megtartotta. Kimondja továbbá, hogy sem a trianoni döntés, sem a 2004. december 5-i (lelki Trianonként is emlegetett) népszavazás nem tudta szétzilálni a református közösséget, amely május 22-én a közös alkotmánnyal is kifejezi és megszilárdítja egységét. A sajtótájékoztatón Bölcskei Gusztáv püspök kifejtette: a jelen mozzanat nem hoz létre új egyházat, hanem a meglévő egyházrészeket fogja egységbe, ugyanakkor a közös zsinat csak azon kérdésekben dönt, amelyekre a részegyházak vezető testületei felhatalmazzák. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ugyancsak kifejtette ünnepi gondolatait, kiemelve: számára május 22-e Isten csodája, a megmaradás csodája. A délutáni órákban a program egyesítő menettel folytatódott, majd az úrvacsorás istentiszteleten részt vettek a magyarországi evangélikus, baptista, metodista és római katolikus egyházak vezetői is. Közben bemutatkoztak a Kárpát-medence minden tájáról érkezett gyülekezetek és egyházi intézmények, színes műsorokat kínálva az egész napon át hömpölygő tömegnek. /Sándor Boglárka Ágnes: Megalakult az egységes Magyar Református Egyház. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

2009. július 1.

Az elmúlt hétvégén Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Szakán az 1954-ben, az utolsó nemzedékként végzettek találkoztak, és elevenítették fel közös emlékeiket. A tapasztalatok birtokában valamennyien kijelentették: a romániai magyarság soraiban manapság hiánycikk az akkor tapasztalható ún. Bolyai-szellemiség. A Szabadság kérdésére hét történelem-filozófia szakos volt bolyaista diák mondta el gondolatait. Boros Mihály (Szatmárnémeti) emlékeztetett, 1954-ben a szakon nyolc fiú és két lány végzett, közülük hárman már elhunytak. A többiek viszont rendszeresen megrendezték emlékező találkozóikat. Sztranyicki Gábor filozófia professzorként dolgozott Kolozsváron. Ha nem lett volna Bolyai Tudományegyetem, a romániai magyar oktatás óriási veszteségeket élt volna át, vallja. Az egyetem vezetősége lándzsát tört az akkori társadalmi átalakulás – látásmódjuk szerint – pozitív vonatkozásai mellett. Czucza István (Bánffyhunyad) üdvözli a fiatalokat, akik igyekeznek ébren tartani a tüzet, ha nem is tudnak eredményt felmutatni. Szabó Sándor (Bukarest) szerint a Bolyai Egyetem visszaállítására tett eddigi kísérletek nagyon erőtlenek voltak, a magyarországiak teljesen „impotensek” az erdélyi magyarok ügyeinek rendezése terén. Erdélyben még mindig érződik a tömeges félsz. Antal Margit (Kolozsvár) állítja: azt a Bolyai Tudományegyetemet, amely az ő és mások emlékében él, ebben a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani. Ma csak magyar-angol egyetemről lehetne szó. Bartha Zoltán (Kolozsvár) a Tinivár Kiadó igazgatója szerint a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd, azonban a civil társadalom többet tehet az ügy érdekében. /Ördög I. Béla: Gyújtópont – Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2010. március 2.

Két új könyv a Bernádyban
Nagy Pál második Leveleskönyvét és Bölöni Domokos Micsobur reinkarnációja című rövidprózakötetét mutatják be holnap 16 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nagy Pállal Bölöni Domokos beszélget jeles levelezőtársairól. Bölöni új könyvét Czirmay Szabó Sándor és Gáspár Sándor méltatja. Közreműködik a Cantuale énekegyüttes. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2011. január 18.

Padányi Gulyás Béla : „Vallomás egy elsüllyedt világról”
A Tisza-táj különös módon követte Padányi Gulyás Béla életét, aki a Rákosi terror börtönvilágából szabadul meg az emigráció körülményei között és ragad tollat, hogy genfi magányában írásaiban visszaemlékezzen máramarosszigeti gyermekkorára. „Ha visszatekintek a múltba, az állandóság és biztonság verőfényében látom a várost, amely ott feküdt az ország északkeleti határmegyéjében, a Tisza és az Iza összefolyásánál.
Megyeszékhely volt Máramarossziget.” Szerinte az Árpádok korában egyetlen összefüggő ősrengeteg lehetett ez a terület, áthághatatlan védővonal, amelynek csak határvédő magyar őrségek lehettek egyedüli lakosai.
Máramaros mint vármegye, ennek a vidéknek adminisztratív központja, merőben különbözött a Monarchia többi vármegyéitől. Itt nem voltak tekintélyes földesurak, itt szerény tisztviselői életet éltek a megyei urak. A legtekintélyesebb családok: Szaplonczayak, Szöllősyek, Técsői-Móriczok, Váradyak, Szilágyiak, a ruténekből nemesített Kricsfalussyak, Krüzselyek, a románokból rangosított viski Hánkák és nemes Jurkák. A Visó völgyének leggazdagabb embere Pap Simon volt. Ami a megye szellemi életét érzékeli, az a következőkben foglalható össze Padányi szerint: Máramarossziget „városiasabb” volt, mint a nála jóval gazdagabb alföldi városok. Kultúrára igényesebb, magyarságára féltékenyebb. Lakói hittek abban, hogy itt a távoli végeken valami missziót kell teljesíteniük. Erdélyi fejedelmek korából öröklött tradíció volt ez.
Szellemi végvárnak alapította itt Apafi Mihály fejedelem a református líceumot. Mint diák, a református líceum bejáratánál találkoztam ezzel a jelmondattal. „Deo, litteris et humanitati sacrum” Az író megjegyzi, hogy ez a jelmondat sokáig elkísérte az élet útján. A református líceumban a klasszikus humanizmus légköre honolt.
Padányi kihangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepet töltött be a „Szilágyi István” Irodalmi Kör. Rendezvényeiket a vármegye dísztermében tartották, ahol még Mikszáth Kálmán is szerepelt néhány művének ismertetésével. A máramarosi képviselőség lett volna utolsó mandátuma, ha váratlan halála ebben nem akadályozza meg.
Ugyancsak itt olvasta fel novelláit Surányi Miklós, aki később neves írói pályát futott be. Padányi a máramarosi hétköznapokat is leírta, így többek között megemlékezik a Korona-szállóban muzsikáló Arany Feriről, híres cigányprímásról, aki a Vigadóban rendezett bálokon zenéjével szórakoztatta a máramarosszigeti polgárokat.
Padányi Gulyás Béla művében „Vallomás egy elsüllyedt világról” az öreg Monarchiát úgy jellemzi máramarosszigeti szempontok figyelembe vételével: „Lehet, hogy viharos volt a politika Budapesten, izgalmas dolgok történtek Bécsben, de Máramaros olyan messze volt onnan, hogy „városiasabb” volt, mint a nála jóval gazdagabb alföldi városok. Kultúrára igényesebb, magyarságára féltékenyebb. Lakói hittek abban, hogy itt a távoli végeken valami missziót kell teljesíteniük. Erdélyi fejedelmek korából öröklött tradíció volt ez.
A bécsi polgár tudta, hogy a császár mindennap pontosan hajnali négy órakor felkel: éppen így a máramarosszigeti polgár az óráját igazíthatta volna ahhoz, hogy Szabó Sándor alispán pontosan délben átballag a Piac-téren a Kis Pipa vendéglőbe, ahol Kricsfalussy polgármesterrel sörözni szokott. Kerek egész volt ez a világ, örökké tartó biztonság érzése honolt a városban. Semmi se fenyegetett idegizgalmat okozó változásával.
Ez a békés világ, amelyben Padányi Gulyás Béla élt a társadalmat itt a Tisza mentén nem osztotta nemzetiségek, vallási különbségek szerint, mindenkit embernek értékel. „Az én gyermekkoromban már élő tanúja sem volt a szabadságharc küzdelmes korának, legendás történelmi emlékké változott, akárcsak a honfoglalás, az aranybulla, vagy a Rákóczi felkelés. Még Petőfi „Talpra magyar”-ja is csak valami ünnepélyes, vasárnapias hangulattá vált. Ebben a korban a biztonság érzetét keltette az egész Osztrák-Magyar Monarchia. Napokig lehetett vonaton utazni anélkül, hogy bárkinek okmánnyal-útlevéllel kellett volna igazolnia kicsoda és mit akar? Egy arany húszkoronásnak állandóbb érvénye volt, mint egy megingathatatlan mértani szabálynak.
Padányi Gulyás Béla 1903. december 2-án született, elhunyt 1988. december 23-án Genfben. Művét „Vallomás egy elsüllyedt világról” 1975-ben adta ki a müncheni Molnár nyomda az Aurora könyvek sorozatában.
Mazalik Alfréd
(Gutinmelléki Friss Újság) maramarossziget.info

2012. szeptember 12.

Lakatos Istvánra emlékeztek Sárvásáron
Vasárnap, szeptember 9-én, Sárvásáron újra ünneplőben a falu... Kisbusszal, személyautókkal érkeznek a vendégek. A falu nagy szülöttjére, a 108 évvel ezelőtt született Lakatos István (1904–1993) politikusra, közíróra emlékezik a község apraja-nagyja, az eseményre érkezett vendégek. Lakatos István több lap munkatársa, a Szociáldemokrata Párt tagja, később elnöke. A párt felszámolásakor tanúsított magatartása miatt letartóztatták, közel másfél évtizedet ült börtönben.
Az ezúttal is zsúfolásig telt református templomban Vincze Minya István esperes a Jordán folyón átkelő Izráel népe történetét eleveníti fel. Gondolatok hangzanak el a megpróbáltatott nép kitartásáról, jövőbe vetett hitéről, istene iránti imádatáról. Bizony mindnyájunknak át kell menni a Jordánon, a megpróbáltatásokon és ez együtt szinte biztosan sikerül, hitünket, emlékoszlopainkat pedig nem puszta ígéret és hazugság kövére kell építeni. Múltunkra emlékezve, jelenünket megharcolva és jövőnkben bízva kell, kellene élnünk – hangzott el. Az istentiszteletet a helybéli fiatalok, gyerekek verses-énekes előadása követte, amelyet nagy türelemmel és hozzáértéssel, meg főleg szeretettel tanított be, rendezett és a gyerekekkel együtt előadott Vincze Kupa Melinda tiszteletesasszony.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ-frakció vezetője az összefogás szükségességét, a jövőépítő bizakodást, közösségünk ápolását, javaink visszaszolgáltatásának fontosságát, elsődlegességét hangsúlyozta. Kira Miklós, az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének ügyvezető elnöke, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének alelnöke méltatta a nagy előd kitartását, minden megpróbáltatást vállaló életpéldáját, közösségépítő munkáját: „az árral szemben igenis van, amikor kell menni” – emelte ki. Bánhegyesi József sajnálattal állapította meg, hogy nincsen erdő száraz ág nélkül, és közösségünk tagjai közül is sokan elfelejtik, hogy a másé bizony nem az övék.
A rendezvényen jelen volt Kötő József parlamenti képviselő, Okos-Rigó Dénes Kolozs megyei tanácsos, Gulácsy Pál és Bánhegyesi József, az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének alelnökei, Tamás István, az Apáczai Csere János Baráti Társaság elnöke, Szabó Sándor, a társaság vezetőségi tagja, Korpos Márton sárvásári tanácsos, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, Balázs Ferenc, a Körösfői Helyi Tanács jegyzője is.
A beszédeket a Himnusz elénekelése követte, majd az ünneplő gyülekezet megkoszorúzta a templomkertben a Lakatos István emlékére állított kopjafát. A megemlékezést záró szeretetvendégséget megelőzően a szervező (az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése) részéről a fiataloknak jutalomkönyveket adtak át.
Kira Miklós
Szabadság (Kolozsvár)

2013. június 24.

Gondolatokból épült szobor
Valóra vált a Sütő András Baráti Egyesület és az író tisztelőinek vágya: vasárnap délután felavatták az első hazai Sütő-szobrot.
Sütő András bronzból készült mellszobra a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtti téren, Tomcsa Sándor és Széchenyi István emlékművének társaságában kapott helyet. A szoborállítással nem csak a kezdeményezők és támogatók álma valósult meg, hanem mindazoké is, akik számára Sütő András élete és munkássága példaértékű – hangzott el a vasárnap délutáni ünnepélyes avatón.
A Zawaczky Walter-Levente székelyudvarhelyi szobrászművész által megtervezett, a Lázár Imre udvarhelyi műhelyében bronzba öntött mellszobor hivatalos leleplezése a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd közéleti, irodalmi személyiségek, a történelmi egyházak képviselői méltatták az erdélyi írófejedelem életművét, emberi és alkotói nagyságát.
Bunta Levente polgármester köszönetet mondott a szoborállítóknak, felidézve a néhai íróhoz kötődő emlékeit. Szerinte a gazdag Sütő-életmű a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az író számára „erkölcsi kötelesség volt az igazszólás minden időkben", helytállása megtartó erő volt a sötét időkben, és példája ma is „máglyaként világít" közösségünknek.
„A mai napon sokszor elhangzott: ma avatjuk fel Sütő András első szobrát Erdélyben. Ez tényként így van, de ha az irodalom fogalmában és világában gondolkodunk, akkor mindnyájan tudjuk azt, hogy Sütő András szobra már rég áll Erdélyben és mindenütt, ahol magyarul beszélnek és olvasnak.
Ez a szobor nem fémből, bronzból, gipszből készült, ez a szobor szavakból, gondolatokból, és nem utolsó sorban abból a magatartásból épült ki, amelyet Sütő András alakított ki olvasóinak, nézőinek százezreiben" – fogalmazott beszédében Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész.
Mint mondta, a Sütő-életmű egyik legnagyobb érdeme, hogy a legnehezebb időkben is arra tanított lehet félelem nélkül is élni, „szobra ezért él mindenfelé, ezért épül a mi lelkünkben, tudatunkban".
„Ez a szobor kivétel (...), mert alapzatát egy írói életmű támasztja alá, biztosít arról, hogy ez a mű sugárzik mindannyiunk felé" – mondta Gálfalvi, aki befejezésül az író ravatalánál elmondott gondolatait idézte: „Ezért gondolom úgy, hogy ezzel a nyelvvel és ebben a nyelvben kell úgy élnünk, hogy ne vessünk egymásra árnyékot, hanem fényt. Úgy vélem, hogy ez a szobor csak egy percre is, de hozzájárul ahhoz, hogy a cselekvő remény fényben fürösszük meg arcunkat" – tette hozzá.
Az íróra és a jó barátra emlékezett az emlékét „hittel és szeretettel" őrző Nagy Pál, a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Egyesület elnöke, aki örömmel üdvözölte a szoborállíttást és baráti szavakkal köszönte meg a kezdemnyezők, megvalósítók munkáját.
„Számomra Sütő András nem csillag a máglyán, el-elhalványuló fénnyel, hanem álló csillag, az Esthajnal, vagy a Dél Keresztje " – mondta Lőrincz György író, az adománygyűjtést szorgalmazó Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnöke.
Az író úgy emlékezett Sütőre, mint aki „a felemelt fejű sorsvallató emberek fajtájából volt, s aki felemelt fejű hősöket teremtett", olyanokat, akik „majd' egy évtizeden át reményt adtak az erdélyi magyarságnak". Szavait, gondolatait ma már szállóigeként idézzünk, és most már jelenthetjük: szobra „áll az emlékezés örök jogán".
„Szerette a tájat és az embereket, s a táj és az emberek viszontszerették őt" – idézte fel büszkeséggel az író harmadik otthonában, Sikaszóban, a Bakó-patak partján levő házban töltött időket Zetelaka polgármestere, Nagy Attila, aki reményét fejezte ki, hogy a község, amelynek Sütő András az egyetlen díszpolgára, a jövőben szintén méltó emléket fog állítani neki.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint az udvarhelyiek büszkék lehetnek rá, hogy az írónak itt ígérhetett könnyű álmot édesanyja, jó, hogy itt virágozhatott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő, csodálatos magyar szó.
Az elnök szerint "a szobrok csak látszatra vannak kőből, vagy bronzból, az igazi szobrokat "vérből, szívből és álmokból, megpróbáltatásokból, emlékezésekből és hitbéli igékből formálja az ítélkező idő szobrászi segítséggel".
„Egy álomból valóság lett" – summázta a szoborállítást kezdeményező Ferenczy Ferenc, gykori udvarhelyi polgármester, az esemény jelentőségét. Ferenczcy felelevenítette a szoborállítás történetét, név szerint mondott köszönetet mindazoknak, akik az ügyet segítették, adományaikkal támogatták, köszöntötte az avatót személyes jelenlétével megtisztelő Szabó Sándort, Kalifornia állam református püspökét és a Sütő András sírján levő kopjafa faragóját, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antalt.
Emlékeztetett, hogy Sütő András a polgármestersége idején, 1992-ben kapta meg a város díszpolgára címet, emlékének ápolását ezért is érezte személyes kötelességének.
Beszédét követően Lőrincz György íróval közösen leleplezték a közel 320 kiló bronzból megöntött a mellszobrot, amelyre a történelmi egyházak képviselői adták áldásukat.
A koszorúzás után a közel 300 fős tömeg a Székely Dalegylet Férfikórusával együtt elénekelte a Szózatot és a Székely Himnuszt, majd Bunta Levente átvette Ferenczytől azt az adománylevelet, amellyel a szobrot állíttatók hivatalosan Székelyudvarhelynek adományozták az alkotást.
Lázár Emese
Uh.ro/itthon/közélet

2015. július 15.

Életre kelnek a csíkfalvi citerák – Reneszánszukat élik a népi hangszerek
Sosem tölti tétlenül nyugdíjas napjait Csíkfalva egykori polgármestere, Kilyén Domokos. Barkácsol, farag vagy citerákat készít – mesél, alkot, értéket örökít tovább.
A mindenki által Öcsi bácsinak nevezett Kilyén Domokos közel negyedszázadot ért meg községvezetőként Csíkfalván, de nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik. Leginkább székely kapuk faragója-alkotójaként ismerik a nyárádmentiek, s többen betérnek hozzá citerát rendelni.
Kiállításokon néha láthatják őt a népi hangszer pengetése közben, de csak az érdeklődő tudja meg, hogy ezeket ő maga is készíti el. Ha nem kaput farag vagy hangszert készít, akkor éppen valamit „gyárt” vagy javít magának, szomszédainak: a százesztendős kelengyés ládától a lóvontatta kukoricavető gépig minden megfordul a keze alatt.
Állatfejekkel díszített hangszer
Éppen citerékat készít a lassan 75 éves Öcsi bácsi az árnyékos fészerben, amikor betérünk hozzá. Három darabon dolgozik, községbeliek rendelték, de vannak távoli ismerősöktől érkező felkérések, azokat őszig kell elkészítenie.
A télen tizenegy citerát készített, az idén hatot, de mindezekből csak egyetlen darab maradt, azt modellnek hagyta meg, illetve megmutatni az érdeklődőknek – mondja, miközben a hangszerdobozt forgatja, a ragasztásokat szorítja. Mindig valamit „okoskodik” rajta, kísérletez, fejleszt, a kísérő hangokat szeretné tökéletesíteni, egy-egy újabb „futamot” beilleszteni a hangsorba.
A hangszer „feje” és „agya” keményfából készül, hogy megtartsa a húrszegeket. Vadcseresznye, juhar, gyümölcsfa – ki amilyet talál, olyat használ. A hangszerdoboz viszont fenyőfa lapokból készül, összeillesztéséhez régebb csontenyvet, ma már fehérenyvet használ, az is tökéletesen ragaszt, sosem mozdulnak el a darabok.
A húrként szolgáló huzalokat nagyon régen vásárolta, még az aranyosgyéresi gyárból. Azt használja ma is, tucatnyi egyformát húz ki, s mellé három vastagabb gitárhúrt a mély hangok megszólaltatására. A hangdobozra régen egyetlen nagyobb lyukat fúrtak, ő leginkább rozettát vág a fenyőlapba. A citera fejét néha állatmotívumokkal díszíti, főleg kossal. Régen csikófejest is készített egy-egy alkotó, az volt ám a mestermunka – jegyzi meg, elárulva: ő is szeretett volna ilyet készíteni, de még sosem vette rá magát.
Libaetetővel kezdődött
Öcsi bácsi gyerekként fogott először kezében citerát, a padláson talált egy régi ütött-kopott darabot, amelyet a libák etetésére használt valaki.
A háború után a távközléses katonák által hátrahagyott huzalokból sodortak le néhány acélszálat, abból készítettek húrt a viharvert eszközre, hogy megszólaltathassák. Ez volt az első citerája, ma is ereklyeként őrzi és mutatja a százéves darabot.
Aztán később készített valamivel jobbat is, de a hangszerkészítést 1971-től számítja, amikor a nyárádszentmártoni új kultúrotthon avatására kiállítást szerveztek: Szabó Erzsi néni szőttesei és Szász Erzsébet tiszteletesasszony szalmaszőttesei mellett tíz citeráját mutatta be.
Azóta már negyven körüli az általa készített hangszerek száma.
„Örülök, hogy feljött a napja, hogy ismét foglalkoznak vele” – mondja a mester, megjegyezve: a citera a szegény ember hangszere volt, viszonylag könnyen elkészíthető. Sokáig használták a nyárádmenti falvakban, egy-egy fonóban vagy családi vacsorák mellett jól el lehetett szórakozni mellette. Persze jó énekhang is kellett mellé – és egy kis bor.
„Ezek a borszagot szeretik. Ahogy megérezték, mindjárt jobban szóltak” – viccelődik Öcsi bácsi. Valójában sosem ment ki divatból a citera, és most reneszánszát éli. Viszont ügyel, hogy az általa készült darabok találjanak egymással, különben nem alkalmasak zenekari használatra. Minden barkácsoló vagy mester egyedi darabokat készít, de egy citerazenekarban csak akkor használhatók, ha a darabok egyformák – készített már együttesek számára is.
Nem mindenki születik citerásnak
Régebben többen is készítettek citerákat a községben, Szentmártonban Marton József, Ambrus Ferenc, Szabó Sándor, Csíkfalván László Sándor. Ma már csak Öcsi bácsi, valamint a jeddi Nagy János. A szomszéd faluban, Nyárádszentmártonban is biztat egy asztalosmestert, hogy kezdjen hozzá, annál is inkább, mert annak szülei is jó citerások voltak.
Az 1970-es években Simon Károly tanító létrehozott egy citerazenekart a községben, akkor még volt néhány jól játszó személy: Csíkfalván Mihály Imre, László Sándor és fia, József, Szentmártonban Pap István, Pap Vilma, Szabó Vilma, Kocsis Róza. Ma is élnek néhányan a vidék falvaiban vendégszereplő egykori együttes tagjaiból: Szabó József (Öcsi), Adorjáni János, Dénes Ferenc, Marton Magda.
Sokan próbálkoztak akkor a citerajátékkal, de kevés személy került be az együttesbe, ugyanis jól össze kell hangolni a kezet, szemet, fület: egyik kézzel lefogni a húrokat és lassabb mozdulatokkal a hangmagasságot, míg a másik kézzel gyorsabb mozdulatokkal kell pengetni. Ha a két kéz egyforma gyorsan vagy lassan mozog, akkor az már csak „kaparászás”, nem ének – summázza a mester, aki egy kis ecsetvéget kapva a kezébe – mintegy mutatva, hogy nemcsak készíteni, hanem használni is tudja a hangszert – el is játszott nekünk néhány dallamot.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

2015. szeptember 14.

A XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Tartalmas előadások az összetartozás jegyében
Amint azt többször is meghirdettük, szombaton az AGROMALIM 2015. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár részeként megszervezték a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. A Kiállítási Csarnok B pavilonjának az emeleti tárgyalójában valamivel 10 óra után Horváth Imre AMMGE-alelnök, műsorvezető köszöntötte a félháznyi hazai és anyaországi mezőgazdászt, üzletembert és szakembert, illetve a prezídiumban helyet foglaló Gheorghe Seculiciot, az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari- és Agrárkamara elnökét, dr. Torda Mártát, Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok főosztályának az osztályvezetőjét, Simona Alice Mant, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának az államtitkárát, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, illetve Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökét. A műsorvezető felkérte a Kamara elnökét, a fórum megnyitására.
A magyar–magyar gazdatalálkozók előre vitték a mezőgazdaságot
Gheorghe Seculici köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a XXVI. AGROMALIM otthont ad a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozónak, ami a kiváló együttműködés eredménye. A továbbiakban a 240 hazai és külföldi vállalatot megmozgató nemzetközi kiállításban és vásárban rejlő üzleti lehetőségeket méltatta, majd sok sikert kívánt a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: az eddig megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók mindig előre vitték a mezőgazdaságot, ami nagyon fontos az Arad megyei magyarságnak, hiszen többsége vidéken él, ezért a mezőgazdasághoz fűződik az élete. Éppen ezért, az érdekvédelmi szervezet kiemelten támogatja a mezőgazdaságot. Az RMDSZ megyei szervezetében működő Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Kocsik József egyben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is, akinek és csapatának ezúton is megköszönte a Magyar–magyar Gazdatalálkozó megszervezésében kifejtett fáradozásukat. Zárszavában sok sikert kívánt a Gazdafórum munkálataihoz.
Dr. Torda Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője miután tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkárnak az AGROMALIM, illetve a találkozó szervezőihez és résztvevőihez intézett üzenetét, A víz a mezőgazdaságban, mint éltető erő témakörre építette fel mondanivalóját. Ebben az emberi élet nélkülözhetetlen elemének, a víznek a fontosságát ecsetelte az őstörténettől, napjainkig. A határokat is átszelő vízfolyások, illetve nemzetközi vizek használatáról, szabályozásáról szóló egyezmények a vízhasználat és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételei. Éppen ezért, nemzetközi konferenciákon szabályozták és újraszabályozzák a vízhasználat kérdéseit. Mivel a víz elsőrendű feltétele a mezőgazdaságnak, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium az egész Kárpát-medencére érvényes mezőgazdaság-serkentő stratégia kidolgozásának a híve. Mert a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapvető feltétele a mezőgazdaság fellendítése, amire erőforrásként kell tekinteni. Azt úgy kell alakítani, hogy utódaink is megélhessenek belőle. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasága megmaradjon, fejlődjön. Ennek egyik eleme a mostani Magyar–magyar Gazdatalálkozó, de a december 23–25. között Budapesten sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár is, ahol a külhoni mezőgazdászok részére 250 négyzetméteres kiállítóteret biztosítanak. Felkérte a gazdálkodókat, minél többen vegyenek részt a fórumon.
A továbbiakban Simona Alice Man, a hazai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott köszönetet a meghívásért, a Magyar Földművelési Minisztérium képviselője megismerésének a lehetőségéért. Fontosnak tekinti, hiszen az RMGE tagjai végeredményben a román mezőgazdaságban tevékenykednek, ezért az ő gondjaik egyben a minisztérium gondjai is. Mert az idei szárazság nemzetiségre való tekintet nélkül, a legtöbb gazdálkodónak a munkáját megnehezítette. A klímaváltozások a vízzel kapcsolatos gondokat a jövőben tovább súlyosbíthatják, amelyeket csakis nemzetközi összefogással lehet enyhíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium nagyszabású, 7 év lefolyású tervet dolgozott ki az öntözőrendszernek az egész országra történő kiterjesztésére. Erre 7 éven keresztül évente 145 millió eurót kívánnak fordítani. A gazdálkodókat arra kérte, bízzanak a minisztériumban.
Sebestyén Csaba RMGE-elnök hozzászólásának első mondatait az államtitkár asszonyhoz címezte, ezért románul mondta el, hogy az általa vezetett gazdaszövetség a munka hatékonysága érdekében, mindenben együtt működik a minisztériummal. A továbbiakban magyarul adott hangot örömének, amiért a fórumon újra találkozhat az ismerős arcokkal. A Magyar–magyar Gazdatalálkozó ötlete az I. Orbán-kormány idején született, amikor az RMGE az akkori földművelésügyi tárcavezetővel, dr. Torgyán Józseffel írta alá az erről szóló szerződést. A helyi szervező Egyesület érdeme nem kisebb azáltal, hogy az országos szervezet is besegít. Az azóta megszervezetett gazdafórumok mindig fontos üzeneteket fogalmaztak meg a két szaktárca, illetve a gazdálkodók felé. Ugyancsak itt, ezelőtt 5-6 évvel mondták ki azt is, hogy szükség van egy Kárpát-medencei közös agrárstratégiára. A víz nem csak a gazdálkodók, hanem az érdekvédelmi szervezetek számára is fontos, hiszen emiatt új kihívások jönnek létre. Az RMGE azért tudott ilyen hosszú ideik megmaradni, mert a gazdák gondjaira mindig megtalálták a megfelelő válaszokat. Most új, a mezőgazdaság számára szükséges víz biztosítása a legnagyobb kihívás, amire megoldást kell találni. Az RMGE ebben is teljes együttműködésről biztosítja a gazdálkodókat, de a szaktárcát is.
Ezt követőn Horváth József az Orosháza és Vidéke gazdakör elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumáénak alapító elnöke tolmácsolta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének az üzenetét.
Nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével a fórum résztvevői magyarul, illetve románul fohászkodtak az egyetértésért, a jó termésért.
Szakmai előadások
A negyedórás kávészünet után szakmai előadások következtek, melyek során dr. habil. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja Innovatív mezőgazdasági oktatással és kutatással a jövő agrárszakembereiért, dr. Somogyi György kutatómérnökA paprika, mint hungarikum címmel tartott előadást. Majd dr. Csőcs János, a Temesvári Agrártudományi Egyetem tanára értekezett, Enachiuc Dumitru projektmenedzser az Alsó-Maros árterület Helyi Akciócsoport munkájáról számolt be, Tasnádi Gábor Császárfa/Palownia a zöldbefektetés címmel, míg Bánszky József ügyvezető Energiatakarékos gabonatárolás címmel tartott előadást.
Lica Cociuban egyetemi tanár, az Arad Megyei Tanács alkalmazottja, igen érdekes pályázati lehetőségről számolt be, ami a nagylaki vámházak felszabadulásával nyílna. Komjáti Endre fűszerpaprika-kereskedő ezúttal is bemutatott néhány különleges csomagolású terméket. Mivel e szakmai előadások némelyike igen terjedelmes, ugyanakkor érdekes is, velük különálló írásokban foglalkozunk.
Kiállítók között
A gazdafórum után a résztvevők a kiállítóterület szélén felállított sörsátrak mellett rotyogó bográcsos pörköltek körül gyülekeztek. Út közben magyar résztvevők iránt kutakodtunk a B pavilonban, ahol ezúttal is találkoztunk a nagyzerindi Szénási Ferenccel és a mézeskalácsaival, közös standon állított ki a Tulipán Könyvesbolt és Borozó Csipkár Imre fazekasvarsándi paprikatermesztővel, akinek az őrleményét dr. Somogyi György paprikaszakértő szaglással, szemrevételezéssel, ízleléssel elemezte, megállapítva: annak a minősége a szegedi legjobb minőségű őrleményekkel vetekszik. Nem véletlenül, hiszen azonos magról, hasonló eljárással termesztették, dolgozták fel.
Amint Csipkár Imre elmondta, a 400 négyzetméteres sátrában eddig 320 kiló száraz őrleményt termesztett, amihez egy kevéssel segít a szabadban termesztett fűszerpaprika is. Azért termeszt ott is, hogy évente összejöjjön az 500 kiló őrlemény, amivel igen elégedett.
Pörkölt, nótázás, jókedv
A sörsátrak mellett javában rotyogott a pörkölt a bográcsokban. A zimándközi Szabó Sándor és csapata két bográcsban mintegy 50 kiló sertéshúsból főzött pörköltet. A majláthfalvi bográcsban Nyári Imre nyugdíjas gazdálkodó őzpörköltet főzött, miközben a helybeli gazdák asztalánál Jenes Ferenc harmonikakíséretével nagyban nótáztak. A kisiratosiak birkapörköltjét Szatmári Pál és Lévai Tibor főzték, savanyúdinnyével tálalták. A pécskai gazdák pörköltjét id. Zágoni Szabó András és csapata főzte. Ezúttal nem volt verseny, minden szakács a saját gyönyörűségére, a legjobb tudása szerint készítette. Hogy ízlett, az is bizonyította, hogy a helyszínen lévők szívesen kóstolták végig a pörkölteket, majd sörrel, borral öblítették, amitől a jókedv a magasba csapott, nótázni kezdtek. A majláthfalvi nótázókkal dr. Torda Márta osztályvezető is szívesen énekelt együtt, tovább erősítve az összetartozás érzését, megalapozva a Magyar–magyar Gazdatalálkozók szép hagyományának a jövőjét.
A szervezők, Kocsik József elnök és csapata, ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak, illetve a megyei gazdaköröknek, amelyeknek a tagjai a maguk által hozott húsból főztek pörköltet a találkozó résztvevőinek, nagyban hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 7.

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (III.)
„Hálát adok az Istennek, hogy láttam népemet, amint gerincét kiegyenesítette”. Kós Károly
Csupán néhány napig tartott a magyar forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románéban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt – konkrét értelmében a szónak. De lélekben és lélektől lélekig nagyon elevenen élte meg ötvenhatot!
Azonnal le is csapott rá a román „igazságszolgáltatás”: nacionalizmusnak nyilvánította nemcsak az egyetemi autonómia-elképzeléseket, a magyar nyelvű szakoktatás igényét, irredentizmusnak egy fiatal csoport népdaléneklését, de még a nagy magyar írók, tudósok sírjának ápolását is. A legnagyobb figyelmet az értelmiség és az egyetemi hallgatók „meggyőzésének”, agymosásának szentelték. Ha egy-egy diák részletesebben érdeklődött a magyarországi eseményekről, járhatta a Securitatét, a városi, tartományi pártbizottságok irodáit, ott addig „gyomrozták”, amíg önként vállalta: hűségesen követi a kommunista párt politikáját.
A diákmegmozdulásokért az Oktatásügyi Minisztériumot tették felelőssé. Leváltották Ilie Murgulescu minisztert, helyébe Miron Constantinescut nevezték ki. Legfontosabb feladata volt biztosítani az általános és középiskolák, egyetemek társadalmi összetételének javítását, s a marxizmus-leninizmus tanításának magasabb minőségi szintre emelését. Mindez azzal járt, hogy az iskolákból, egyetemekről egyszerűen kizárták az „osztályidegen elemeket”, a gyáros, földbirtokos, kiskereskedő, kisiparos származású tanulókat, hallgatókat! Szigorú szűrésnek vetették alá a tanárokat is: „ellenséges elem” gyanánt nagyon sok nagy tudású, kiváló tanárt távolítottak el.
Ilyen össztűzben került sor a kizárásokra, a veszélyesnek minősített egyetemi hallgatók, tanárok bebörtönzésére. A kizárások, kirakatperek történetéhez és előzményeihez az is hozzátartozik, hogy 1956 őszén Bányai László akkori rektor (aki azokban a napokban tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból), bár tudott a készülő letartóztatásokról, a diákok védelméért nem tett semmit. 1958 júniusában már néhány magyar szakos hallgató megkapta a Márton Gyula dékán által aláírt „elbocsátó, szép üzenetet”, amelyben tudatták a kizárásukról szóló határozatot. A „füttyös gyűlés”
Alig kezdődött meg az 1958–1959-es egyetemi tanév, 1958 októberében sor került ama gyászos nagygyűlésre, mely jónéhány egyetemi hallgató sorsát megpecsételte. A kizárások janicsármunkáját elvégző elnökség tagjai: Bretter György, Bunta Péter, Farkas Zoltán, Szabó Sándor. A Bolyai Tudományegyetem bölcsész és történelem szakos hallgatóit az Arany János utcai (Sétatér eleje) épület nagy aulájában gyűjtötték össze. Minderre így emlékszik vissza Boros Zoltán, egykori negyedéves hallgató: „1958 októberének végén, a pontos dátumra nem emlékszem, volt egy gyűlés, amely ötvenhatról szólt. Nem értettük, hogy miért. Levezető-elnöke Farkas Zoltán tanársegéd, aki politikai gazdaságtant és marxista filozófiát tanított, a kari KISZ-ben fontos tisztséget töltött be, majd párttitkár lett. Név szerint szólította az embereket a színpadra. Arról faggatta az egyetemistákat, mit csináltak ‘56-ban, napról napra. Követelte, mondják el, mert úgyis mindent tudnak. Mit gondoltak, mi a véleményük most utólag 1956-ról. Valljanak színt, forradalom volt vagy ellenforradalom? Voltak, akik azt mondták, amit elvártak: ellenforradalom volt, jó, hogy jöttek a szovjetek, mert másképp világégés lett volna, Magyarország kivált volna a Varsói Szerződésből. De akadt, aki őszintén és világosan fogalmazott, amikor kérdést szegeztek mellének (Bunta Péter – T. Z.): Vastag elvtárs, ha 1956-ban Budapesten lett volna, s puska kerül a kezébe, kire lőtt volna? Vastag Lajos gondolkodás nélkül válaszolta: főbe lőttem volna magam! Tudomásom szerint ő már nem térhetett vissza a kollégiumba, nagyszüleihez, Dettára utazott, ott tartóztatták le.
A diákság zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakokat keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egy szál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat – mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatássorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról mindenkit. Kérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láthattam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam-e, fütyültem-e? S újabb nagygyűlés következett. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át azt a hetet, mialatt folytak a vallatások. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos – már ő volt a rektor – személyesen vezette. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. Ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak. Kértem, adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap jelentkeznünk kellett a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk az IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Baranyi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katalin, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gabriella, Csőgör Enikő, Szekernyés László, Mátyás Erzsébet, Tibád Levente s jómagam.” Felgyorsul a gőzhenger
1958. október 26-a „füttyös gyűlés” néven írta be magát a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Már korábban, 1957-ben letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én hurcolták el Péterffy Irént, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost, Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen” elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel „jutalmazták”. Iamandi Emil (az édesapja ókirályságbeli román, édesanyja magyar tanítónő, gyerekeit a kettős nemzeti tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása azt a hamis látszatot sugallta, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai rendszerébe, veszedelmes gócpontot jelent, amelyet sürgősen fel kell számolni. Időnként egy-egy suttogó rémhír érkezett egyes karok megszüntetéséről, máskor azzal riogatták a hallgatókat, hogy túltermelés van, nem lesz hová elhelyezni a végzősöket. Felgyorsult a gőzhenger az egyesítés előkészítésére.
A legfelsőbb párt- és államvezetés, a helyi hatalmasságok és a Babeş Tudományegyetem vezetősége hangzatos ígéreteket tett: a két egyetem egyesítése semmivel nem csorbítja a magyar nyelvű oktatást, ellenkezőleg, javítani fogja színvonalát, valóságos Kánaánt jelent majd az épület- és teremgondokkal, siralmas kollégiumi helyzettel küszdködő Bolyai Tudományegyetem részére. 42 év távlatából furcsának tűnik, hogy nagyon kevesen látták az egyesítéssel járó végzetes veszélyeket, a magyar egyetemi oktatás fokozatos elsorvasztására, majd felszámolására irányuló és minden eszközzel szorgalmazott törekvéseket! A „Dobai-perben” az egyik fővádlott Bereczki András volt, a Bolyai Tudományegyetem tanára, börtönbe zárták Gazda Ferenc akadémiai kutatót is. A „füttyös gyűlés” után az említetteken kívül letartóztatták Kelemen János és Váradi Emma magyar szakos hallgatót. Ezt követően „határozatlan, megalkuvó magatartásuk” miatt leváltották a történelem és bölcsészkar két vezetőjét, Bodor András dékánt és Náhlik Zoltán prodékánt. A romániai diákszövetségek 1959. február 18-a és 22-e közötti bukaresti országos értekezletén már nyíltan felvetették a két egyetem egyesítését. Ezen az értekezleten Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár beszédében az oktatásra fordított hatalmas kiadások emlegetése mellett külön kitért arra, hogy a nemzetiségek elszigetelődésére irányuló törekvéseket ki kell küszöbölni, majd Leninre hivatkozva: a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében építsék a közös jövőt. Egyesítés áldozatokkal
1959. február 23-án a prorektor már bejelentette a „bizalmas” hírt: a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium döntése alapján, a „hallgatók kérésére”, a két kolozsvári egyetemet egyesíteni fogják. Senkinek nem lehetett kérdése vagy hozzászólása! Február 26-án megkezdődtek a gyűlések. Az elnökségben Nicolae Ceauşescu, Atanasie Joja Nevelési és Oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a diákszövetség elnöke, Vaida Vasile Kolozs tartományi első titkár, Remus Bucsa városi párttitkár, Aurel Moga orvosprofesszor, Constantin Daicoviciu, a Babeş Tudományegyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Antal Imre, Koszti István és Kacsó Magda diákok foglaltak helyet. A jelentést Vaida Vasile olvasta fel. A diákságból az egyesítésre vonatkozó első javaslatok egyike az alsósófalvi származású, de Nagyszebenben élő Kacsó Magda részéről hangzott el, minden bizonnyal hosszas és kitartó „meggyőzés” után.
A Kolozsváron megjelenő Igazság korabeli lapszámai csak sejtetik az akkori hihetetlenül feszült légkört. Mindezek ellenére Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László első felszólalásában az egyesítés ellen szólt. Balogh Edgárt és Nagy Istvánt rábeszéléssel és fenyegetésekkel sikerült rávenni, hogy megváltoztassák álláspontjukat. Az Igazság lapszámai szerint második felszólalásában Szabédi László is „állást foglalt” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése mellett. Előzetesen Tompa István író, a tartományi pártbizottság titkára ítélte el Szabédi László egyetemi tanárt a „felszólalásában megnyilvánult téves, nacionalista” nézeteiért. A hisztérikus kirohanások történetéhez tartozik, hogy Nicolae Ceauşescu Földes Lászlóból és Dezső Ervinből olyan vallomást akart kicsikarni, amelynek értelmében Szabédi László az előző napi tanácskozás szünetében azt állította, hogy az egyesítés nem szolgálja a magyar nemzetiség ügyét, hanem újabb elnyomás kezdetét jelenti. Sajnos, mégis akadt olyan professzor, aki hajlandó volt ezt visszaigazolni. Ezután került sor Szabédi László második felszólalására. Ezt követően a Securitate szüntelenül zaklatta, kétnaponként este kilenc óra és éjfél között vallatták. A ránehezedő rettenetes nyomást nem bírta, öngyilkos lett. Május 5-én követte őt Csendes Zoltán prorektor és felesége.
Külön tanulmányt és alapos elemzést érdemelne az 1959. február 26-a és március 5-e közötti felszólalások ismertetése. Tény: Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Márton Gyula, Csendes Zoltán, Gáll Ernő, Csapó József, Nagy István, Tompa István, a felszólaló román tanárokról, aktivistákról nem is beszélve, végül hivatalos felkérésre és nyomásgyakorlásra, valamint önszuggesztió hatására „helyeselték” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítését. A helyeslők közül csak Gáll Ernő végezte el később az „önszembesítést”.
Talán akkor senki sem sejtette, hogy az egyesítés semmivel sem csökkentette a román kommunista diktatúra abbéli igyekezetét, hogy lefejezze a romániai magyar értelmiségi réteget.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék